Hegesumlia, Hethyesomlya, Sumuló, Hegyes-Kissomlyó, Kissomlyó. Nevek, amelyek elvileg mind településünket jelentik, más és más korszakokban. De hogyan lett az első említésben írt Hetyhesomlya napjainkra Kissomlyó?
Azt tudjuk, hogy a falu első ismert írott forrása 1309-ben Hetyhesomlya, Hegesumlia néven említi településünket. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ugyanabban az oklevélben említik Egyházashetye ősét is, Hethye, illetve Hege néven. Most tekintsünk el a hangtani magyarázattól, hogy a két név csupán a lágy és a kemény hangok megkülönöztetése, illetve még nem állandósult formáját hivatott jelezni. Nem lehet véletlen, hogy a két település neve ennyire hasonló!
Nem tudni egyik faluról sem, hogy kik és mikor alapították. Lehet magyarázat, hogy egy Hethye vagy Hege nevű alapító két települést is létrehozott a 10. század tájékán. A mai Egyházashetyét, és a Somlyó hegy melletti, Somlyói Hetyét. Ráadásul ez a Hetye tag később, a 19. század tájékán még vissza is tért!
Nem várt módon, a közelmúltban előkerült adat, miszerint 1549-ben még létezett egy település, amit Hetyesomlya néven említenek, hozzátéve, hogy ez a falu Nagysomlyó. Ez az említés az a láncszem, ami a helynév kialakulása során eddig hiányzott. Magyarázom, hogy mi lehet a megfejtés.
A kora középkortól kezdve létezett egy Hetyesomlyó (szándékosan a fonetikus névváltozatot használom) település a Kis-Somlyó keleti oldalában. Ezt a települést még 1549-ben is megtaláljuk, említi az 1549-es birtokösszeírás. Akkor azonban már zárójelben hozzáteszik, hogy ez a település Nagysomlyó. Erre a településre még 1535-ben is adományozott birtokot a király, Sitkei Sebestyénnek, akinek utódait 1549-ben is megtaláljuk.
Az 1549-es birtokösszeírás azonban Hetyesomlyó-Nagysomlyót már mint Kissomlyó területén levőt említi. Ennek egyetlen magyarázata lehet csak!
Hetyesomlyó töretlenül létezett az alapítás óta a mai katolikus templomtól keletre, de valamikor a 15-16. század környékén elkezdett benépesülni a templomtól nyugatra, a Kis-Somlyó déli oldalában egy új település. És ebből adódik a „Kis” előtag. Az egymás melletti két falut feltehetően eredetileg egységesen Somlyóként emlegették. De mert volt a régi Somlyó, Hetyesomlyó, egy idő után megkülönböztetésül a régi falut Nagysomlyónak, az újat Kissomlyónak kezdték említeni. Más magyarázat nem lehet, hiszen ha nem lett volna Nagysomlyó, úgy a Kissomlyó névnek nincs értelme! A magyar helységnévadási szokások szerint egyébként a közeli, azonos nevű települések megkülönböztetésére gyakran használták a kis-nagy megkülönböztetést. A nagyobb, jelentősebb vagy régibb településből lett a nagy, a másikból a kis. Közeli példa erre Kisköcsk és Nagyköcsk, a ma már egy települést alkotó két falu.
Aztán egy idő után a nagysomlyói rész eltűnt, helyén ma szőlők, pincék és szántóföldek vannak. Megmaradt az „új” falu, immár az állandósult Kissomlyó néven.
És akkor felbukkan a Hegyes-Kissomlyó név. Varga Ferenc Kissomlyóról szóló munkájában említi, hogy egy régi kissomlyó lakos állítása szerint a község helynévtábláján „Nemes Hegyes Kissomlyó” név szerepelt gyerekkorában. Megjegyzem, ezt a névváltozatot más források is említik. Varga ezt a Somló-hegy gyakran Nagysomlyó elnevezése és a Kis-Somlyó hegy megkülönböztetésével magyarázza, tehát szerinte a hegy nevéből lett a falu neve Kissomlyó, a „Hegyes” előnév pedig a hegy létéből. Most tekintsünk el attól, hogy Varga az ly használatát sem érti, illetve nem tudja, hogy ez a kettősbetű egy korábban a magyarban létezett, mára eltűnt hangot jelent. A probléma a magyarázatával az, hogy ha a Kissomlyó név a hegy nevéből származik, akkor miért kellett volna előtenni a hegyre utaló „Hegyes” előtagot? Különösen, hogy ilyan falunév a Somló-hegy környékén nem is létezik!
A magyarázat szerintem egyszerűbb. A Kissomlyó név kialakulására vonatkozó elképzelésemet már leírtam. Ahhoz pedig a „Hegyes” előtag úgy keletkezhetett, hogy a falu eredeti, Hetyesomlyó, Hegyesomlyó nevéből hozzátették a múltra utaló korábbi előtagot.
Szívesen fogadom a megalapozott ellenvetéseket! A poszt alatt regisztráció után bárki leírhatja, mit gondol a most olvasottakról.