Kissomlyón keresztelték, itt konfirmálkodott és első lelkészi szolgálata is a kissomlyói gyülekezethez kötődött Böröcz Sándornak. Az ő szomorú története tökéletesen példázza a kommunista diktatúra terrorját, a diktatúra és az egyházak kapcsolatát.
Böröcz Sándor Borgátán született 1913. március 16-án. Kissomlyón keresztelte Tompa Mihály lelkész és ő is konfirmálta a kissomlyói templomban. A borgátai evangélikus iskola tanítója és a gyülekezet lelkésze figyelt fel képességeire, ők irányították a soproni Líceumba, ahol középiskolai tanulmányait végezte. Ebben az időben fogalmazódott meg benne az, hogy „…paraszti fajtámat akarom majd tanítani, nevelni, emelni”. Teológiai tanulmányait is Sopronban folytatta 1937-ig. 1938-ban szentelték lelkésszé.
1938-ban vonult nyugállományba a Kissomlyón 42 évet szolgált Tompa Mihály, így lett Böröcz Sándor első szolgálati helye az a gyülekezet, amelyből maga is származott. Akkor még csak száraz-káplánként. Kissomlyói szolgálata Szabó Lajos érkezéséig, alig egy évig tartott. Nem lakott a kissomlyói parókián, Borgátáról járt át a hegy alatti úton.
Mint hamarosan kiderül, életének két fontos mozgatórugója volt, hazáját és Istent szolgálni. Mindkettő cél alapot szolgáltatott későbbi meghurcoltatásához.
Kissomlyói szolgálatát követően több gyülekezetben szolgált segédlelkészként, többek között Vadosfán is, ahol megismerte, majd feleségül vette a mellette élete végéig hűségesen kitartó Szentgyörgyi Horváth Idát.
1944. februárjában lett a körmendi székhelyű Vasi Egyházmegyei Misszió lelkésze. Ő maga ezt írta: „Missziós lelkész voltam, nem volt templomom, csak iskolák, szobák és konyhák”. Körmenden, a háború végén beléptetik a Nyilaskeresztes Pártba. Nem ő jelentkezett, nem a politika és a nyilas eszmék vonzották oda. 1989-ben, egy interjúban mondta, hogy „Én nem politizáltam, hanem igyekeztem helytállni fajtámért, nyájamért”. Lánya, Dr. Böröcz Enikő egyháztörténész mondta róla, hogy árulkodó volt a többször kinyilvánított értéksorrendje. „Az esetek többségében első a magyar, utána a keresztyén illetve az evangélikus nép!” A szélsőjobboldali pártba akkor felettese, Németh Farádi Pál helyett, annak ajánlására léptették be, hogy elvégezze az „egyháziak hivatásrendjének megszervezését”. Sem a nyilas pártban, sem a nyilas rémtettekben nem játszott szerepet. 1945 után a párttagsága ügyében a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület is vizsgálatot indított. Az egyházmegyei igazoló bizottság nem látta indokoltnak súlyosabb fegyelmi büntetés kiszabását, dorgálást javasoltak. Kapi Béla püspök ennek alapján részesítette kemény püspöki dorgálásban, szolgálati helyében való megtartásával.
A háború végétől szolgált a Körmend környéki, hozzá tartozó több, mint 30 településen. Hirdette Isten igéjét, keresztelt, esketett, temetett. Segítette a kommunista térnyerés elől Nyugatra menekülőket. Minden tevékenysége alapot szolgáltatott későbbi letartóztatásához és meghurcoltatásához. Önéletrajzi kötetében írja, hogy 1946-ban egy igehirdetésében ezt a kérdést tette fel: „Milyen szellem van most útban, amely nem Istenhez, hanem Istentől vezet el?” Ezután kezdték az ÁVÓ-sok figyelni.
Böröcz Sándort 1949. augusztus 19-én (egy nappal a kommunista alkotmány elfogadása után és egy nappal annak életbe lépése előtt) tartóztatták le és személyét az úgynevezett kopjások elleni perben használták fel. Azzal vádolták, hogy Rákosi Mátyás és az ő rendszerének megbuktatásán munkálkodott.
Rövid történeti kitekintés a korra. 1945 után a kommunista párt erős pozíciókat épített ki a belügyi szervek vezetésében, a megszálló szovjet hatalom támogatásával. Az egyik első cél az egyházak megtörése volt. Ravasz László református püspököt (Bibó István apósát) 1948 áprilisában lemondatták. Ordass Lajos evangélikus püspököt 1948 szeptemberében, Mindszenty bíborost, a katolikus egyház fejét 1948. decemberében letartóztatták. A három személy meghurcoltatásával a magyarországi keresztyén egyházak elnyomása felerősödött. Később, a kommunista hatalom megszilárdulása után, 1952-ben az Evangélikus Egyház szervezeti rendszerét is megváltoztatták, az addig négy, történelmi egyházkerület helyett egy észak-déli irányban kettéosztott, két kerületből álló szervezeti rendszert alakítottak ki, egyben a demokratikusan választott egyházvezetés helyett kollaboráns püspököket választattak.
Böröcz Sándor letartóztatása csak részben tartozott az egyházak elleni támadások sorába. A körmendi lelkész későbbi önéletrajzában sem tagadta, hogy nem volt támogatója az alakuló kommunista rendszernek, de letartóztatása, megkínzása, majd a Gulágra hurcolása mégsem volt arányos megtorlása tevékenységének.
Letartóztatása után előbb Ausztriában, majd a budapesti Andrássy út 60. alatti – egykori nyilas pártház –, ÁVO székházban tartották fogva. Budapesten ügyében Berkesi András ÁVÓ tiszt, később a Kádár-korszak ünnepelt írója járt el – és kínozta meg. Tudni kell, hogy Berkesit Böröcz evangélikus presbiternek tudta, hiszen a gazember azt hazudta neki, hogy a Budapest, Deák téri gyülekezet presbitériumának tagja.
Berkesi egyébként Böröcz Sándor feleségét is megkínozta, női mivoltában aljas módon meggyalázta. Lánya említ egy sárvári történetet. Böröczné a sárvári vasútállomáson találkozott az ötvenes évek elején Berkesivel és a nála levő esernyő nyelével azt alaposan helybenhagyta. A jelenlevők az asszony mellé álltak, a kommunista briganti alig tudott elmenekülni.
Jellemző Böröcz Sándor hitére, hogy amint önéletrajzában írja: „Bocsássa meg tettét az Isten, én már akkor megbocsátottam”. Megbocsátott, de nem felejtett. Amikor lánya 1966-ban az érettségizetteknek adott Berkesi-kötetet hazavitte, haragra gerjedt, hogy annak az embernek a könyvének nincs helye a házban.
Az Andrássy út után a Szovjetunióba szállították, ahol egy ukrajnai bíróság négy vádpontban találta bűnösnek, majd egyenként 25-25 év, összesen 100 év fogságra ítélte. Ezután kerül Vorkutára, a szovjet Gulag-világ egyik büntetőtáborába.
A sztalini Gulagra két részletben kerültek magyarországi foglyok. Elsőként a világháború végén az úgynevezett málenkij robot-ra hurcolt százezreket vitték oda kényszermunkára, jellemzően elsősorban a magyarországi németeket, de gyakran találomra, az utcán összefogdosott embereket is. Később sok politikai fogoly is ide került, pont, mint Böröcz Sándor. A Gulagról több könyv is megemlékezik magyar és külföldi szerzők tollából. A legismertebb talán az orosz Szolzsenyicin, akinek A Gulag szigetvilág1A Gulag szigetvilág, 1918–1956. Szépirodalmi tanulmánykísérlet, 1-3.; ford. Soproni András; Európa, Bp., 1993 és az Ivan Gyenyiszovics egy napja2Ivan Gyenyiszovics egy napja. Regény; bev. Alekszandr Tvardovszkij, ford. Wessely László; Európa, Bp., 1963 című regényei világhírűek, de meg kell emlékezni a magyar krónikásokról is, elsősorban Rózsás Jánosról vagy Lengyel Józsefről is.
Vorkután szénbányába kerül. Jellemző volt a foglyok rossz ellátása, a felszínen a szibériai hideg, ami elől a bánya földalatti melege, a kegyetlenül nehéz fizikai munka ellenére is menekülés volt. A foglyokat emberi mivoltukban is meggyalázták, gyűlölendő fasiszta söpredéknek kezelték. De Böröcz Sándor a láger poklában is lelkész maradt, szolgálta Istent, a keresztyén embereket és hazáját.
A hat vorkutai év alatt felekezetközi lelkészként szolgált. Hite erősebb volt a szenvedésnél: „A Sátán ilyenkor férkőzik az emberhez legközelebb: hogy Krisztusban van az erő, hol van most a te Krisztusod?! Itt van, még élek, kereszthordozó Krisztusom! Segíts! Segítsd meg szolgádat!” Kiszolgálta a szentségeket, lelki támaszt nyújtott a rabságot elszenvedőknek. Egy más felekezetű rabtársa, egy karácsonyi életgyónás alkalmával mondta neki: „Úgy tekintelek, hogy Istennek nem felekezeti papja vagy itten, hanem a pap, Isten szolgája, akinek szemében csak megtévedt, vagy bűnös ember van”.
Hite fogvatartói előtt sem maradt titokban. Amikor híre jött szabadulásának, az egyik őr így kiáltott társai felé: „Как он вери!” (Hogy hitt ez az ember).
1955-ben tért vissza Magyarországra, de még nem lehetett szabad ember. Előbb Jászberényben, majd Budapesten raboskodott. Szabadulása 1956-ban, a forradalmi napok alatt jött el. De ez a néhány nap is megrendítő élményekkel „gazdagította”!
1956. november 3-án bement a Puskin utca püspöki hivatalba (ma is itt található a Déli Evangélikus Egyházkerület központja), ahol lelkésztársai kitörő örömmel fogadták: „nekünk is van Mindszentynk!” Rá két nappal, már a szovjet invázió után újra odament, hogy „legalább mi, papok legyünk együtt, erősítsük egymást”, de akkor már elfordultak tőle. Akkor már fortélyos félelem igazgatott.
Az 1956-as forradalom idején az akkor egyházvezetés elzavarta a kommunista kollaboráns püspököket és felügyelőket. Az Evangélikus Élet című hetilap 1956. november 4-i számának címlapján olvashatjuk a rövid hírt3Evangélikus Élet, XXI. évfolyam, 44. szám. 1956. november 4., 1. oldal: D. dr. Vető Lajos és D. Dezséry László püspökök lemondtak és D. Ordass Lajos püspök átvette az Evangélikus Egyházegyetem és a Déli Egyházkerület vezetését. Néhány nappal később az Északi Egyházkerület vezetését Túróczy Zoltán, korábbi dunántúli püspök vette át.
Ez a két régi-új püspök nyúlt Böröcz Sándor hóna alá és segítették visszatérését az evangélikus lelkészi szolgálatba. Böröcz 1957. januárjában Szarvasra került, ahol árvaházi lelkész lett, illetve szolgált az Ótemplomi gyülekezetben is. Ez az időszak különleges volt az evangélikus egyház kommunista diktatúra alatti működése során. Miközben dúlt az ellenforradalmi terror, az egyház régi vezetőivel az élen újra befolyásmentesen hirdethette Isten dicsőségét. Sajnos azonban az 1958-ra a hatalmát megszilárdító kádári diktatúra újból az egyházakra támadt. Abban az évben eltávolították a két püspököt, helyükre a kollaboráns Káldy Zoltán és Dr. Vető Lajos került. Böröcz Sándorra ez az egyházvezetés nem tartott igényt!
A Böröcz házaspár Vadosfára költözött, immár a korábban egy református lelkész házaspár oltalmában nevelkedett gyermekeikkel együtt. Böröcz Sándor polgári foglalkozást választott, felépítették családi házukat, felnevelték gyermekeiket.
Közben írt, megírta életének történetét.
A 20. század nyolcvanas éveinek végén a fellazuló diktatúra és az egyházon belüli mozgások is szabadabb légkört teremtettek, majd 1990-ben az egyház felszabadult az állami elnyomás alól. Az akkor már 77 éves lelkész újra magára öltette a Luther-kabátot és szolgálhatott egyházában.
Életrajzi könyvét 1993-ban az Ordass Lajos Baráti Társaság adta ki4Kiáltás a mélyből, Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest, 1993. A kézirat a Kiáltás a ködből címet viselte, de Botta István szerkesztő és a borítót készítő Dénes Pál azon a véleményen voltak, hogy ez a cím a reménytelen kiáltás szava. Így lett a megjelent kötet címe Kiáltás a mélyből, utalva ezzel a zsoltárosra: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra!” (Zsolt 130,1-2)
Életének 94. évében, 2006. december 25-én, Karácsony ünnepén tért meg Urához. Rácz Dénes, jelenlegi celldömölki lelkész korábban Vadosfán szolgált. Tőle tudom, hogy Böröcz Sándor nem megkeseredett emberként élt! Jó kedélyű, kiegyensúlyozott, Istenben kételkedés nélkül hívő keresztyén emberként tudta maga mögött életének minden pillanatát. Ha kellett hordta keresztjét, de közben dicsérte és szolgálta Urát.
