
- Ez az esemény elmúlt.
„Helló Sándorom!” – Nágel Kornél grafikusművész papírmetszetei
július 15. - 18:45 - 19:00

A 2018-ban bemutatott, és a Covid ideje alatt kissé átdologozott és válogatott Petőfi Sándor művei ihlette nagyméretú papírmetszet-sorozatom egy része lesz látható a kiállításon. A grafikai lapok mellett olvashatók a versrészletek is, így a metszetek és a versek együtt élnek, támogatnak, értelmeznek, fonódnak össze és közös utazásra, új értelmezésre hívnak a falakon.
Az illusztrációk számomra elsősorban a versek mélyebb és másfajta megélését jelentik, és azokra az alkotókra, akiknek az irodalmi művei megérintenek, a megismerésüktől kezdve példaként tekintek. Azt az élményt, amit ők nyújtottak, csak úgy tudom elmondani, hogy egy kicsit más szemszögből bemutatom, a műveik képben kifejezve milyen hatással voltak és vannak rám. A versek és képek szárnyán utazni és utaztatni, gondolni és gondolkodtatni, kiszakadni és kiszakítani. Ez a célom és a feladatom.
A belépőjegyekről információ az esemény honlapján.