Ez az apró, Vas megye keleti részén, a Kis-Somlyó hegy oldalába felhúzódó település érdekes és mozgalmas múlttal bír. Ma csendes, de izgalmas élményekkel kecsegtető település.
A falu múltja a vármegye rendszer kialakulásáig nyúlik vissza. A közelben található Karakó akkor egyike volt a honfoglalás utáni várispánságoknak. A várispánságok célja a vármegyék védelme, illetve a védelmi rendszer gazdasági alapjainak megteremtése volt. A várispánságok ezért területeket kaptak az uralkodótól (Szent István uralkodásától kezdve), amelyeken a megtermelt javak egyrészt a várispánság gazdasági hátterét, így a királyi hatalom finanszírozását teremtették meg, másrészt a csak katonai szolgálatokkal tartozó várjobbágyok megélhetését biztosították. A várjobbágyok megélhetését 4-5 család teremtette meg, akik a gazdasági tevékenységeket folytatták, a „Szent Király szabadjai”-nak nevezett, csak katonai szolgálattal adózó várjobbágyok pedig az államhatalom védelmét szolgálták. Ezeket az embereket telepítette le az uralkodó a Marcal folyó két partjára, nemességet, így adómentességet biztosítva számukra. Ennek fejében szükség esetén katonai szolgálatokkal tartoztak az uralkodó felé.
Kissomlyó – amit először 1309-ben említ Hegesumlia néven oklevél egy birtokvásárlás kapcsán – alapítói is ezek a várjobbágyok voltak. Ennek is köszönhető, hogy bár a település határában akadt néhány nagyobb birtok is, a kissomlyóiak jellemzően apró közbirtokossági birtokokat műveltek, illetve szőlőtermeléssel és borkészítéssel foglalkoztak a Kis-Somlyó hegyen.
A Reformációt követően Kemenesalja lakosságának túlnyomó része a lutheri teológia követője lett, hogy aztán a katolikus papok elmenekülése után a török kiűzéséig csak az evangélikus prédikátorok, így evangélikus gyülekezetek maradjanak. A község temploma – amit szintén, ugyanabban az oklevélben, 1309-ben említenek először -, így evangélikussá vált. Az ellenreformáció viharaiban a lakosság sokáig ellent tudott állni a császári hatalom által támogatott támadásoknak, de 1731. augusztus 6-án katonai erővel elvették templomukat és elűzték lelkészüket. Templomot és iskolát ezután csak a türelmi rendelet (1781) kiadását követően építhettek. Ez az 1785-ben felszentelt templom ma a település legnagyobb épülete, de Vas megye második legnagyobb protestáns temploma is. A régi, árpád-kori templom ma Szent Miklós nevére szentelve a katolikus közösséget szolgálja.
A világháborúk, majd az azt követő kommunista rendszer eleinte lassan, majd radikálisan szétverte a falu addigi kisnemesi közösségét. Az erőszakos téeszesítés és az egyházak korlátozása azt eredményezte, hogy az ötvenes évek végétől a fiatalok többsége elvándorolt. A lassan elöregedő település házait már máshonnan idetelepülők vásárolták fel, így ma alig néhány ember mondhatja el magáról, hogy két-három generációnyi őse nyugszik a helyi temetőben.
A kilencvenes években azonban, egy akkoriban alapított lovarda hatására is, több olyan család költözött Kissomlyóra, akik egy addig nem látott, újfajta pezsgést hoztak a faluba. Többen a hely nyugalmát keresték, menekülve a városok zaja elől, mások a romantikus környezetet. Ma a faluban a múlt elveszni látszik, a 21. század és a betelepülők magukkal hozott kultúrája kiszorítja.
