Több rendelkezésre álló emlékezés is határozottan azt írja, hogy Kissomlyón az ellenreformáció végrehajtói 1731. augusztus 6-án űzték ki az evangélikusokat templomukból. Ezen a napon vette el a hatalom a templommal együtt az egyházi szent edényeket és a többi gyülekezeti vagyont. Ezen a napon vették el az iskolát is. Ezen a napon űzték el Horváth Mihály lelkészt .
Csakhogy a dátumot leíró forrást egyetlen emlékezés sem nevezi meg. Tényként kezeltük egészen eddig, de senki sem tudott választ adni, hogy hol írta le ezt a dátumot először valaki. Pedig kishíján kiszúrta a szememet a közlés.
Ne szaladjunk még ennyire előre, nézzük az előzményeket!
A 17. század közepén felerősödik a Pázmánnyal és Esterházyval megalapozott ellenreformáció. Az 1671 és 1681 közötti éveket „gyászévtizedként” említi a protestáns történetírás. Akkor idézik be a pozsonyi vésztörvényszékre a protestáns lelkészeket és tanítókat (köztük a kissomlyói Magyari Mihályt is, aki a megjelenés helyett tíz évig a Kis-Somlyó hegyen bújkált), a protestánsok kárára pedig szabadon hatalmaskodhatott bárki. Ezeket az éveket a pozsonyi országgyűlés két törvénycikke zárta le – a vallásszabadság jelszavával.
De valóban szabadon vallhatták ezután a kissomlyói evangélikusok hitüket? Az 1681. évi XXV. törvénycikk rendelkezik a vallásszabadságról, a XXVI. pedig úgy rendelkezik, hogy a protestánsok vármegyénként két-két, úgynevezett artikuláris templomot tarthatnak csak fenn, a többit át kell adniuk a katolikusoknak. Iskolát is csak az artikuláris helyeken tarthattak fenn. Az 1731-ben kiadott Carolina resolutio ezeket a törvényeket mgerősítette, és mert a császári hatalom összeszedte magát a török harcok lezárása után, ereje is volt a rendelkezés végrehajtására.
A Carolina resolutio rendelkezéseit a megjelenést követően azonnal végre is kívánták hajtatni. Rosti István alispán vezetésével megkísérelték a templomok elfoglalását, de az evangélikus gyülekezetek ellenálltak. Pacher Donát, a dömölki apátság történetírója megemlíti, hogy mindenütt szembeszálltak velük, de néhány települést kiemel, ahol a legtüzesebb volt az ellenállás – ezek egyike Kissomlyó volt. Kissomlyón egy asszony Molnár István esküdtet meg is ütötte.
A faluban 1731-ben Horváth Mihály volt a lelkész, alig két éve. Az ő szolgálati idejében virradt a falura 1731. augusztus 6-a, egy hétfői nap. A pontos részletek nem ismertek, de a bővebben dokumentált kemenesaljai templomfoglalások katonai erővel támogatott katolikus papokat említenek mindenhol. Vélhetően Kissomlyóra is úgy érkezett aznap a bizottság, hogy a hátukat katonák védték.
És akkor most jöjjön a dátum említése. Az 1783-ban, a türelmi rendelet után újraalakult kissomlyói gyülekezet anyakönyvének elején ez a bejegyzés olvasható, vélhetően Kis Zsigmond lelkész tollából:
In Nomine Domini!
Minekutána 1731dik esztendőben szintén Úr Színe Változása napján (ide betoldva: Aug 6án) haragos szívvel tekintett volt az Úr ezen Hegyes-Kis-Somlyai, és több Kemenes-allyi Evangelika Ekklesiákra (Tiszt. néhai Horváth Mihál uram volt itt akkor a Lelki-Pásztor). Elvette volt az Úr tőlök az ő lelkek eledelét, az ő Sz. igéjét, úgy hogy elég nagy fáradtsággal kéntelenítettek azután Nemes-Dömölkre fáradni.
Urunk (másképpen Krisztus) színeváltozásának megünneplését III. Kallixtusz pápa rendelte el Hunyadi János és Kapisztrán János nándorfehérvári diadala emlékére, az ünnep napja augusztus 6. Most már tudjuk, hogy Kissomlyón 1731-ben nem ünnepelt az ellenreformáció, hanem a szabad vallásgyakorlás jogától fosztotta meg a kissomlyói evangélikusokat. A katolikus történetírás egyébként ezt az időszakot „katolikus megújulás” címszóval tárgyalja.
Az Úr színeváltozásának napja 52 év múlva aztán meghozta a megszabadulást is, hiszen 1783. augusztus 6-án „publicáltatott a T. Nemes Vármegyén” a II. József türelmi rendelete. Ez azt tartalmazta, hogy ahol ezt anyagilag megengedhetik maguknak, a protestánsok építhetnek templomot, torony és utcára nyíló ajtó nélkül. Kissomlyón aztán 1785-re felépült a templom, 1786-ra pedig az új iskola is.
